Névadónk, Arany János Nagykőrösön

Iskolánk névad ója, a magyar irodalom egyik legjelentősebb klasszikusa élete delének kilenc évét Nagykőrösön töltötte. Irodalmi rangja, emberi nagysága vitán felül áll. Az alakja körül kialakult hagyományba, a nemzedékről nemzedékre gazdagodó, szakírók munkássága nyomán egyre árnyaltabbá váló Arany-kultusz világába szinte belenőnek iskolánkban a gyermekek.

Már alsós korukban tudják például, hogy a költőnek is volt egy fia és egy leánya: itt cseperedett Nagykőrösön Arany László és Arany Juliska. Tanítónőink és könyvtárunk segítségével megismerkednek Arany László meséivel, hallják, olvassák Juliska kisgyermekkori elbujdosásának történetét, ahogy azt édesapja, Arany János versbe szedte. Arról is hamar tudomást szereznek tanítványaink, hogy az iskolánk előtti téren azért áll az a robosztus és ódon kőpad, mert annak a háznak a helyét jelzi, amelyben első éjszakáját töltötte Arany János és családja, miután három napig tartó szekerezés után megérkeztek Szalontáról Nagykőrösre 1851 októberének utolsó hetében az akkor induló nyolc osztályos gimnázium „hírös” tanári karának nagy örömére.

November 10-én kezdte oktató-nevelő munkáját városunkban a Toldi írója. Kollégája e szavakkal vezette be a diákok közé a harmincnégy éves hírességet: „Kedves fiúk! Bemutatom Önöknek új tanárukat, honunk nevezetes költőjét, Arany János urat, aki mától fogva a magyar irodalmat és a latin nyelvet fogja tanítani ebben az osztályban, s egyben osztályfőnökük is lesz. Boldogok lehetnek, hogy honunk kiváló költőjétől tanulhatják az irodalmat, akit kétszeresen is megkoszorúzott már a Kisfaludy Társaság.”

Arany tanár úr fennmaradt óravázlataiból és dolgozatjavításaiból tudjuk, milyen nagy gonddal készült óráira, milyen lelkiismeretesen nyesegette a diákok írásainak nyelvi, stilisztikai vadhajtásait. „Arany, minden látszat ellenére, szívesen és jól tanított… A kőrösi iskolában megvoltak a szükséges sikerélményei.”- írja Arany tanár úrról Keresztury Dezső.

Csoda, hogy példamutató szorgalommal végzett tanári munkája mellett maradt ideje írni. Pedig maradt! Az irodalmi közhiedelem tévesen tartja úgy, hogy Nagykőrösön Arany költői vénája elapadt, hogy kedvetlenül és keveset alkotott. A városba érkezése előtt összesen 150 lapnyi kisebb költemény mellett Az elveszett alkotmány, a Toldi és a Toldi estéje készült el. Nagykőrösi kilenc éve alatt viszont 250 lapnyit tesznek ki csak a kisebb versek, ehhez jön számos elbeszélő költemény, olyan vidámak is, mint A fülemüle, A bajusz, valamint a Toldi szerelme első hét éneke, a Csaba királyfi két éneke, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Nagykőrösi évei alatt alkotta balladáinak nagy részét. Többek között ebben az időszakban született a Zách Klára, az V. László, a Mátyás anyja, a Szondi két apródja, a Walesi bárdok, s egy humoros hangvételű vígballada, a Pázmán lovag .

Az itteni nevezetességek is ihlették. Két versben örökítette meg a környék egyik jellegzetes népi alakját, Csonka Mártont, a „vén gulyást”. Ezért komponálhatta egybe a költőgéniusz bronz mellszobrát Csonka Márton haraszti kőből faragott figurájával iskolánk templomkert felőli homlokzata elé Stróbl Alajos. A tanártársaival és családjaikkal kialakult meghitt kapcsolatról szeretetteljes alkalmi versei árulkodnak. Mély nyomot hagytak lelkében a közös kirándulások is, így született A tetétleni halmon c. költemény.

A szépirodalmi alkotásokon kívül számos irodalomtörténeti és irodalomelméleti tanulmányt írt városunkban. Ki gondolná, pedig így van: a következő korszakban, a pesti huszonkét év alatt nagyjából felényi volt a költő munkássága, mint a nagykőrösi kilenc esztendőben.

Különösen az évtized első felében érezte jól magát itt a Duna-Tisza közén a „hírös” tanári karban Nagyszalonta szülötte. Ő maga írta egyik levelében, hogy „a fél akadémia Nagykőrösön lakik”. Tréfás kedvében distichonba szedte a tanári kar tagjainak nevét:

„Lengyel, Arany, Kiss, Nagy, Weisz, Pajzán, Mentovich, Ádám,

Warga, Szilágyi, Szabó, Szarka, Losonczy, Deák.”

Egy nap Arany Jánosnál című novellájában Jókai teljes joggal lelkesedik : „Az volt ám a tanári kar! A Fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt.” Nemcsak Arany Jánosnak, a volt 1848-as nemzetőrnek jelentett menedéket a nagykőrösi református egyházközség által fenntartott gimnázium a magyarellenes Bach-korszakban, hanem más hazafiaknak is.

A János-napokon mind a diákok, mind a kollégák felköszöntötték a költőt: „Bár akkor is kerülte a feltűnést, ünnepeltetést, de jókedvű, jó humorú volt, szerette a tréfát, a társaságot: az érettségi lakomákon, a híres és kedélyes János napokon táncra is kerekedett .” – emlékezett vissza kollégája, Szilágyi Sándor.

Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a felszabadultság a Kőrösön töltött időszak első felére érvényes. Az 1850-es évtized második felében a körülmények kedvezőtlenül változtak: legkedvesebb kollégáitól búcsút kellett vennie, betegség gyötörte, a tanítás olykor nehezére esett, stagnáló anyagi helyzete is aggasztotta, így lassanként megérlelődött benne az az elhatározás, hogy Pesten, az irodalmi élet központjában függetlenebb és biztonságosabb viszonyokra lelhet. Búcsúlevelében így írt 1860. szeptember 20-án:

„Nagytiszteletű Egyháztanács!

Köztudomásra van már, hogy a legfelsőbb engedély által működő állapotba helyezett Kisfaludy Társaság az igazgatói hivatalra engem választott meg.

Bármennyire fájdalom, hogy e miatt jelen tanári állásomból, melyben kilenc év óta vala szerencsém a Nagytiszteletű Egyháztanács és az egész városi közönség kegyességét élvezni, le kell mondanom: mind azáltal erkölcsi kötelességemnek hivén, ama bizalmat – mely ez esetben mintegy országszerte felém fordul, és csekély tehetségemet a hazai szépirodalom szolgálatára nagyobb hatáskörrel igényli – vissza nem utasítani, mihelyt arra, hogy családi életemet Pesten anyagilag fentarthassam, elegendő biztosítást nyerek.”

Arany János kőrösi tartózkodásának kilenc évéről sokan sokféle mérleget vontak már. Senki nem vitatta eddig, hogy a város nehéz történelmi időkben tisztes megélhetést nyújtott a költőnek, s amíg a „nagy tanári kar” tagjai jelen voltak, a tudós felkészülésnek és a költői kibontakozásnak sem szegték szárnyát az alföldi mezőváros Arany tehetségéhez mérten szegényes kulturális viszonyai.

S hogy mit kapott a város Arany Jánostól? Ma is példa előttünk a lelkiismeretesség, alaposság, szeretetteljes odafordulás, mellyel tanári munkáját végezte. Ezt a képet őrizte meg róla egyik tanítványa, Baráth Ferenc: „Sohase láttam felnőtt embernél oly végtelenül jóságos, s oly nagy gyöngédséget kifejező szemeket, melyeket rendszerint valami fátyolféle takart, mint érett gyümölcsöt a hamva; s csak ha valami kedves, tréfás dolgot mondott, csendesen, szelíden, akkor villant elő egy pillanatra a belső tűz zsarátnoka, s csodálatos édes, derült fénnyel ragyogta be arcát s két szemét. Befele nézett, mint szoktak azok, akiknek gazdag benső világuk van.”

Arany hatása a nagykőrösi gimnáziumban nemcsak a tanítási órákon érvényesült. Nagy szerepe volt az egész intézményre jellemző légkör kialakításában. Személye idevonzotta a diákokat az ország minden részéből annyira, hogy a tanulók számának állandó növekedése még neki is feltűnt. A Bach-korszak idején az ő irodalmi nevelésének elveit, módszereit hasznosították a miskolci, kolozsvári, szalontai, kecskeméti gimnáziumokban. Kálvinista hittel, szilárd erkölcsiséggel megalapozott szelíd, szerény embersége, tiszta jelleme, megragadó erejű egyénisége számunkra, utódok számára mély, míves, erőteljes költészetén át ragyogtatja azt a fényt, amit a kortársak itt, ebben a városban kilenc évig személyes varázsként is megélhettek 1851-1860-ig.

A szöveget Mikó Péterné könyvtárostanár állította össze az alábbi irodalomtörténeti és helytörténeti kiadványok felhasználásával:

Beke József: Nagykőrös hatása Arany János nyelvére, Holmi, 2005. december

Erdélyi Erzsébet: Kőrös körül körös-körül, Nagykőrös, 2006

Hegedűs András: Magyar írók pedagógiai nézetei, Budapest, 1976

Keresztury Dezső: „Csak hangköre más”, Budapest, 1987

Tóth Tibor: Arany-tanulmányok, Nagykőrös, 2010

Törös László: Arany János Nagykőrösön, Nagykőrös, 1978